2010. december 4., szombat

Adventtől Karácsonyig játék Belindánál


Minta: Bead & Button Special, 2009. július

Ez a karkötő már több, mint egy hónapja elkészült, és eddig türelmesen várt a sorsára, hogy mikor kerülhet napvilágra a létezése. 
Nem sokkal azután, hogy az utolsó öltéseket végeztem rajta, Belinda Adventi játékot hírdetett, melyre ismét csak kézzel készült ajándékokkal lehetett nevezni. Ám ott nem tudtuk előre a párunkat, hanem sorsolás útján találtak gazdára a felajánlott holmik. Pár sorsoláson már túl vagyunk - szám szerint ma volt a 6. A fent látható karkötő tegnapra lett a sorsolás tárgya, ahol is a szerencse Gigike-nek kedvezett. 
A kapcsolatot már felvettük egymással, jövő hét elején postázni is fogom.

Hoztam néhány más fényképet is:



December első napján, ahogy leesett a hó, rögtön jött rá az ónoseső - országosan. Estére volt ám vastag jégtakaró mindenhol. Úgy fénylett az egész udvar, mintha mindenen valami vékony üvegbevonat lenne.
Sajnos ráadásul jövőhéttől ismét mondanak ám minden szörnyűséget az időjárással kapcsolatban :(((

8 megjegyzés:

  1. me encanta esa pulsera, es preciosa

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen előre is!! Nagyon örülök a karkötőnek és várom! :D

    VálaszTörlés
  3. De jó Giginek...biztos örül ennek a szépségnek!

    VálaszTörlés
  4. Hát még sajnos nem érkezett meg a csomag.... :( Remélem nem a postán tűnt el...

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen!! Megérkezett a csomagocska!!Kedves vagy,mivel még egy kis "apróságot" is belecsempésztél!! Boldog karácsonyt neked és a családodnak!!

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy megérkezett gond nélkül.

    Viseld sokáig egészséggel!

    Neked és családodnak is kellemes ünnepeket kívánok!

    VálaszTörlés