Adventtől Karácsonyig játék Belindánál
Minta: Bead & Button Special, 2009. július
Ez a karkötő már több, mint egy hónapja elkészült, és eddig türelmesen várt a sorsára, hogy mikor kerülhet napvilágra a létezése.
Ez a karkötő már több, mint egy hónapja elkészült, és eddig türelmesen várt a sorsára, hogy mikor kerülhet napvilágra a létezése.
Nem sokkal azután, hogy az utolsó öltéseket végeztem rajta, Belinda Adventi játékot hírdetett, melyre ismét csak kézzel készült ajándékokkal lehetett nevezni. Ám ott nem tudtuk előre a párunkat, hanem sorsolás útján találtak gazdára a felajánlott holmik. Pár sorsoláson már túl vagyunk - szám szerint ma volt a 6. A fent látható karkötő tegnapra lett a sorsolás tárgya, ahol is a szerencse Gigike-nek kedvezett.
A kapcsolatot már felvettük egymással, jövő hét elején postázni is fogom.
Hoztam néhány más fényképet is:
December első napján, ahogy leesett a hó, rögtön jött rá az ónoseső - országosan. Estére volt ám vastag jégtakaró mindenhol. Úgy fénylett az egész udvar, mintha mindenen valami vékony üvegbevonat lenne.
Sajnos ráadásul jövőhéttől ismét mondanak ám minden szörnyűséget az időjárással kapcsolatban :(((
me encanta esa pulsera, es preciosa
VálaszTörlésGracias
VálaszTörlésKöszönöm szépen előre is!! Nagyon örülök a karkötőnek és várom! :D
VálaszTörlésBeautiful bracelet!!!!
VálaszTörlésDe jó Giginek...biztos örül ennek a szépségnek!
VálaszTörlésHát még sajnos nem érkezett meg a csomag.... :( Remélem nem a postán tűnt el...
VálaszTörlésKöszönöm szépen!! Megérkezett a csomagocska!!Kedves vagy,mivel még egy kis "apróságot" is belecsempésztél!! Boldog karácsonyt neked és a családodnak!!
VálaszTörlésÖrülök, hogy megérkezett gond nélkül.
VálaszTörlésViseld sokáig egészséggel!
Neked és családodnak is kellemes ünnepeket kívánok!