2011. január 14., péntek

Első



Az első munkám az idén, illetve az első javítás, amit csináltam, mióta gyöngyözök. Totálisan szétszakadt állapotban kaptam. A maradékon látszott, hogy össze-vissza voltak ragasztgatva a gyöngyök - és nem értem, hogy miért volt erre szükség (nem szakadás miatt). Végül is lényegtelen.
A mágneskapocs és a tenyésztett gyöngyök 3/4-e kivételével minden új rajta.
Kellemes, egyszerű, finom kis mintája van - nekem nagyon tetszik . Aki kérte a javítását, ő is kedvenc ékszerként adta át.

Ezen kívül is van még több folyamatában lévő projektem, csak időm nincs elegendő. Itt vannak a vizsgák a nyakamon, és látástól kukulásig tanulhatok rá. Úgyhogy ha a nyár közepéig hosszabb ideig nem adok életjelt, attól még vagyok, csak elnyelt a betűk tengere.:)

4 megjegyzés:

  1. Kriszti, végre, már azt hittem elő sem jössz bizonyítvány-osztásig :) Szép lett nagyon a nyakék, jó, hogy a tanulás és a kiccsalád mellett jutott idő őrá is. Írtam neked emileket, majd ha odajutsz, nézd meg az uccsót legalább :D

    VálaszTörlés
  2. Igazán remekül sikerült ez a javítás!
    Talán megjavítani,valamit sokkal nehezebb,mint egy újat készíteni a 0-ról!
    Gratula!

    VálaszTörlés
  3. Már hiányoztál! Nagyon szép lett a nyakék, biztosan boldog a tulajdonosa hogy ilyen szépen rendbe hoztad neki. A vizsgákhoz szurkolok!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm mindannyiótoknak.

    A tulajdonosnak annyira tetszett a javított változat, hogy kér ilyen karkötőt is, és valami hozzájuk illő fülit is. Úgyhogy nagy a siker! :)

    Köszönöm a drukkot is!

    VálaszTörlés